A szárítóberendezések fejlesztésének rövid története

Az ember ősidők óta hozzászokott ahhoz, hogy természetes hőforrásokat és természetes szellőzést használjon az anyagok szárításához, amelyeket teljesen korlátoznak a természetes körülmények és alacsony a termelési kapacitása. A termelés fejlődésével fokozatosan felváltották ezeket a kézi vezérlésű hőforrások, valamint a gépi szellőztetés és párátlanítás.
A 20. század elején a porlasztva szárítókat használták a tejtermelésben, amelyek hatékony eszközt jelentettek a folyékony anyagok nagyüzemi szárításához. Az 1940-es évektől a fluidizációs technológia fejlődésével sorra jelentek meg a nagy szilárdságú és nagy termelékenységű fluidágyak és légáramlásos szárítók. A fagyasztva szublimációs, sugárzási és dielektromos szárítók pedig új eszközöket kínálnak a különleges követelmények teljesítéséhez. Az 1960-as évek óta fejlesztették a távoli infravörös és mikrohullámú szárítókat.